Leírás
A XXI. században vitathatatlan fellendülést mutatott a robotika területe, mely leginkább a középiskolásokra és felsőfokú képzésekben résztvevőkre irányult.
Egyesületünk, egy olyan kisiskolások felé irányuló programsorozatot kínál, amely az algoritmikus gondolkodás kialakítására sarkallja a jelentkezőket, mintegy megalapozva ezzel a későbbi tudományos célokat.
Jelen pályázat keretein belül szervezett rendezvényünkön, a környezetvédelem egy szegmensét szeretnénk az érintett kisiskolás csoport számára oly módon prezentálni, hogy mind a logikai feladatmegoldásuk, a konstruáló képességeik, mind pedig a problémamegoldási képességeik használatával, élményorientáltan - mechatronikai eszközökkel - olyan részképességeket fejlesszünk náluk, melyek a mindennapi életben és a tanulmányaik során is hasznukra válnak.
A két alkalmas projektmunkánk során csoportmunkában dolgoznak majd a diákok. Bee-Bot, Blue-Bot robotokat, és azok kiegészítőit használva, gyári pályákon haladva, a környezetvédelem jegyében sajátíthatják el az algoritmikus gondolkodás alapjait. Amennyiben online kerül megrendezésre az esemény, úgy azt a Bee-Bot Emulator program segítségével valósítjuk meg.