Hírlevélből

Robotika offline és online

Adj Esélyt Alapítvány

Leírás A két egymást követő napon zajló program keretében a résztvevő tanulásban akadályozott (enyhe értelmi fogyatékos és autista) diákokat megismertetjük a kódolás alapjaival, amely alapvetően fontos a XXI. századi kompetenciák sorában, és hozzájárul az említett tanulók esélyegyenlőségének növeléséhez.
Az első napon offline segédeszközöket, többek között az IKT MasterMinds Kutatócsoport által kifejlesztett KÓD-Dominó és a Klett Kiadó által készített ScottieGo! játékokat kívánjuk használni. Mindkét játék remek megalapozása a padlórobotokkal való tanulásnak, továbbá lehetővé teszi a diákok csoportmunkáját is, hozzájárulva a szociális kompetencia fejlesztéshez is. Ezután a második napon a tanulók különböző padlórobotokkal próbálhatják ki az említett offline játékok segítségével megszerzett tudásukat.

A rendezvényeken az érintett tanulók mellett lehetőséget biztosítunk az érdeklődő szülőknek, illetve a környékbeli iskolák pedagógusainak is a módszertani újdonságokkal való ismerkedésre, illetve a rendezvény után a szakértőkkel való konzultációra.

A RENDEZVÉNYEK MINDENKI SZÁMÁRA INGYENESEK!



Helyszín

Korcsoport 8 - 14

Nehézség

Típus Offline rendezvény

Időpont 09.10.2019    14:30 - 16:00
10.10.2019    14:30 - 16:00

Cím Dankó Pista u. 16/V.
8100 Várpalota

Maximális résztvevőszám 25 Szeretne Ön is részt venni? Kérjük, vegye fel a kapcsolatot a szervezővel.

A részvétel ingyenes
Meet and Code Díj Diversity

Kapcsolat Adj Esélyt Alapítvány Weboldal: https://sniikt.wordpress.com/
Kapcsolattartó e-mail címe: doraorsolya@gmail.com

Megosztás