Meet and Code Award 2019


2019-ben másodszorra hirdetjük meg a Meet and Code Díjat, mellyel a különösen sikeres rendezvényötleteket szeretnénk elismerni. A következő példákban bevált jó gyakorlatokat mutatunk be, amelyek reméljük, bátorításul szolgálnak mások számára is, hogy ők maguk is új ötleteket dolgozzanak ki és azokat megosszák velünk. Mert a digitális oktatás mindannyiunk ügye. A dolgok pedig csak akkor változnak, ha mindannyian együttműködünk. Négy kategóriában keressük a legjobb ötleteket, illetve a közönségkedvencet.


Díjkategóriák

A 2019-es Meet and Code Díj négy kategóriája az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célokhoz igazodik. A Meet and Code olyan rendezvényeket keres, melyek hozzájárulnak ezen célok megvalósulásához, az IT és a programozás területével kombinálva.

Girls do IT

Az esélyegyenlőség és a nemek közötti egyenlőség témája fontos szerepet játszik napjaink társadalmában. Ez a díjkategória az IT és a programozás területén a nemek közötti szakadék megszüntetésében kíván segíteni. Olyan kreatív rendezvényeket keresünk, amelyek felszámolják a nemi sztereotípiákat és erősítik a lányokat a programozásban. A kategória rendezvényei közé tartozik például a „Lányok a robotikában” vagy „Programozz úgy, mint egy lány Snap-pel”.

Diversity

Az élet sokszínűség. Csak egy sokszínű és befogadó világ biztosíthatja jövőnket. A „Diversity” kategóriában a gyerekeket és a fiatalokat inspiráló legjobb rendezvényötleteket keressük. Itt az inspiráció nem csupán az IT és a programozás témájára vonatkozik, hanem egy olyan világra is, melyet esélyegyenlőség és megbecsülés, elismerés jellemez. Értjük ez alatt a kulturális, vallási és etnikai háttér, a kor, a nemek, a szexuális orientáció, nemi identitás és megnyilvánulás, a mentális, a fizikai képességek valamint a különféle élet- és munkakörülmények sokszínűségét. Foglalkozhatnak például a fiatal fogvatartott bűnelkövetőkkel vagy látás-, illetve hallássérült emberek IT-használatával.

Code for the Planet

Tudta, hogy a modern technológiák segítségével nyomon követhetjük a méhek útját? Az ebbe a kategóriába tartozó rendezvények összekötik a programozást és a bolygóért való cselekvést. Minden programozási rendezvény, amely e témán keresztül előmozdítja a klímaváltozással kapcsolatos oktatást, értékes hozzájárulást tesz a 13. Fenntartható Fejlődési Célhoz. Az ebbe a kategóriába tartozó rendezvények foglalkozhatnak például a légszennyezettség mérésével vagy energiahatékonysági eszközökkel.

Community

A helyi közösségek biztonsági hálót nyújtanak a benne élők számára. E kategória rendezvényei a helyi jellegzetességeket és szokásokat figyelembe véve a közöség szükségleteire fókuszálnak. A rendezvényeknek össze kell hozniuk az azonos célokkal, ötletekkel, érdekekkel és érdeklődéssel bíró embereket és környékeket a „találkozzunk és programozzunk” szenvedélyének jegyében. Ezen kategória rendezvényei például egy adott környéknek szánt platform létrehozásán is munkálkodhatnak.

Részt szeretne venni a 2019-es Meet and Code Díjon?

1. lépés: Regisztráció

A rendezvény regisztrációja során megjelölheti, hogy az részt vesz-e a 2019-es Meet and Code Díjon. Amennyiben igen, kérjük, jelölje meg a közönségszavazáson való részvételt, illetve ezen felül kiválaszthatja még azt a kategóriát is, amely legjobban illik a rendezvényre.

2. lépés: Közönségszavazás

Hívja fel a figyelmet Meet and Code rendezvényére és szerezze meg a legtöbb szavazatot, hogy megnyerhesse a közönségszavazást! Szeptember 16-tól kezdődően egészen október 20. éjfélig minden Meet and Code rendezvényre lehet szavazni a Meet and Code rendezvények weboldalán. A szervezeteknek szavazatokat kell gyűjteniük. Egy szavazat érvényességéhez egy e-mail címet kell megadni, melyet aztán meg kell erősíteni. Minden e-mail címmel csak egyszer lehet szavazni.

A rendezvények megoszthatók a közösségi média oldalakon, hogy ily módon a szervezetek felhívhassák a figyelmet rendezvényeikre, és szavazatokat gyűjthessenek.

A szavazás időszaka alatt a Meet and Code weboldalán látható lesz a TOP 10 rendezvény (összesítetten a résztvevő országokból). A TOP 3 meghívást kap a Díj Hétvégére és a nyertes pénzdíjban részesül.

3. lépés: A zsűri választ

A zsűri körültekintéssel, a kritériumoknak megfelelően választja ki a négy kategóriából a három-három döntőst, köztük a győztest. A döntősök e-mailben kapnak értesítést, és az eredmények láthatóak lesznek a weboldalon is. A kategóriagyőzteseket a Díj Hétvégén jelentik be.

Meghívás a Meet and Code Díj Hétvégére és Pénzdíj

Az egyes kategóriák top 3 rendezvényei a közönségszavazás top 3 rendezvényével együtt lesznek a Meet and Code Díj 2019 döntősei. A döntős rendezvényeket szervező nonprofit szervezet két képviselője meghívást kap a Díj Hétvégére. A Díj Hétvége 2020 elején kerül megrendezésre Európában.

Az öt nyertes rendezvény mindegyike 2.000 Euró pénzdíjban részesül.

A bírálóbizottság

A zsűri tagjainak bemutatása.

Áttekintő a 2018-as Meet and Code Díjról



A nyertesek


Kick and Code kategória

Asociata Pro Teodor Murasanu, Romania

A következő projekttel:
“Scratch and… Gooal!”

Innovation kategória

Globe Community Library at Stokesley, UK

A következő projekttel:
“Build our own 3D printer”

Diversity kategória

Charitable Foundation “Veteran”, Ukraine

A következő projekttel:
Master class “Profession of a programmer – a step into the future”

A döntősök

Több, mint 700 rendezvény vett részt a Meet and Code Award 2018-ban három díjkategóriában. A zsűri 15 kivételes eseményt választott döntősként. Mindegyik szervezet két képviselője meghívást kap a Díj Hétvégére az SAP székhelyén, Walldorfban. Emellett a kategóriák nyertesei is itt lesznek bejelentve, és 2,500 eurós díjat kapnak.


A 2018-as Meet and Code Díj döntősei a következők:


Diversity kategória
Szervezet Esemény Ország
Alr - Associazione Lorenzo Risolo Let's have fun with HTML Olaszország
Association for people with disabilities Integration Open classes for children with vision and hearing disorder Oroszország
Charitable Foundation "VETERAN" Master class «Profession of a programmer - a step into the future» Ukrajna
Connect o.z. Creativity in each of us country.sl
Фондация "Яника" Girls in the Code Bulgária
Innovation kategória
Szervezet Esemény Ország
Association Noosphere 3D-modelling course for high-school pupils “Generation 3D” Ukrajna
Modelarski centar Kutina 3D design of robotic arm in Fusion-360, production and programming Horvátország
Stadtbibliothek Linz Hello World Ausztria
The Globe Community Library at Stokesley Build our own 3D Printer Egyesült Királyság
The Ural Club of New Trends in Education The Hackathon on computer vision and self-driving cars Oroszország
Kick and Code kategória
Szervezet Esemény Ország
"Children's and youth association - STEP" Public foundation Week of programming and football Kazahsztán
Asociatia Pro Teodor Murasanu Scratch and... Goooal! Románia
Junior MIAGE Concept The Stadium Code Franciaország
Stowarzyszenie na Rzecz Dzieci i Młodzieży "Rozwiń skrzydła" LIGA MINDSTORMS Lengyelország
Stowarzyszenie Przyjaciół Szkoły Podstawowej w Dębem Wielkim "Szkoła z uśmiechem" Kodełkowo Lengyelország