Newsletter

Robotika offline és online

Adj Esélyt Alapítvány

Beschreibung A két egymást követő napon zajló program keretében a résztvevő tanulásban akadályozott (enyhe értelmi fogyatékos és autista) diákokat megismertetjük a kódolás alapjaival, amely alapvetően fontos a XXI. századi kompetenciák sorában, és hozzájárul az említett tanulók esélyegyenlőségének növeléséhez.
Az első napon offline segédeszközöket, többek között az IKT MasterMinds Kutatócsoport által kifejlesztett KÓD-Dominó és a Klett Kiadó által készített ScottieGo! játékokat kívánjuk használni. Mindkét játék remek megalapozása a padlórobotokkal való tanulásnak, továbbá lehetővé teszi a diákok csoportmunkáját is, hozzájárulva a szociális kompetencia fejlesztéshez is. Ezután a második napon a tanulók különböző padlórobotokkal próbálhatják ki az említett offline játékok segítségével megszerzett tudásukat.

A rendezvényeken az érintett tanulók mellett lehetőséget biztosítunk az érdeklődő szülőknek, illetve a környékbeli iskolák pedagógusainak is a módszertani újdonságokkal való ismerkedésre, illetve a rendezvény után a szakértőkkel való konzultációra.

A RENDEZVÉNYEK MINDENKI SZÁMÁRA INGYENESEK!



Veranstaltungsort

Altersgruppe 8 - 14

Schwierigkeitsgrad

Typ Offline-Event

Datum 09.10.2019    14:30 - 16:00
10.10.2019    14:30 - 16:00

Adresse Dankó Pista u. 16/V.
8100 Várpalota

Max. Teilnehmerzahl 25 Sie möchten am Event teilnehmen? Dann kontaktieren Sie bitte den unten genannten Ansprechpartner.

Die Teilnahme ist kostenlos.
Meet and Code Award Diversity

Kontakt Adj Esélyt Alapítvány Website: https://sniikt.wordpress.com/
E-Mail des Ansprechpartners: doraorsolya@gmail.com

Auf Social Media teilen