Newsletter

Kódoljunk padlórobotokkal!

Iskolánkért, Gyermekeinkért Alapítvány

Beschreibung A kódolás hetén szeretnénk a gyerekeket megismertetni színkódolással működő padlórobotokkal, a foglalkozás során élmény és tapasztalat alapú tudásra tehetnek szert a tanulók. A rendezvény célja, hogy a tanulók digitális kompetenciái, illetve a probléma megoldó, algoritmikus gondolkodásuk fejlődjön. A padlórobotok segítségével játékosan kívánjuk elérni ezeket a célokat. Elsősorban az alsó tagozatos diákokat szeretnék megismertetni a programozás alapjaival. A kezdő kis programozókat a Sphero Indi autón keresztül vezetnénk be a színkódolás, illetve a blokk kódolás alapjaiba. A kicsit nagyobbakat intelino smart train (programozható vonat) robot segítségével vezetnénk be szintén a színkódokkal való programozásba, de ezzel a robottal akár a phytonba való programozásig is el lehet jutni. A gyerekek csoportban fognak dolgozni, ahol közösen kell a pályákat megépíteni és a programkódokat megalkotni. A rendezvény célcsoportja számára különlegességet jelent, hogy színkódolással működő robotokkal még nem találkozhattak, így igazán érdekesnek és izgalmasnak mutatkozni a rendezvény.


Veranstaltungsort

Altersgruppe 8 - 12

Schwierigkeitsgrad

Typ Offline-Event

Datum 18.10.2022    13:30 - 15:30

Adresse Rákóczi út 1.
2613 Rád

Max. Teilnehmerzahl 25 Ihr möchtet am Event teilnehmen? Dann kontaktiert bitte den unten genannten Ansprechpartner.

Die Teilnahme ist kostenlos.


Kontakt Iskolánkért, Gyermekeinkért Alapítvány Website: http://rakoczi-rad.hu/
E-Mail des Ansprechpartners: ftgertrud@gmail.com

Auf Social Media teilen